„Alekszandr Ivanovics Herzen” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a r2.7.1) (Bot: következő hozzáadása: ro:Aleksandr Herzen |
a →Forrás: kat. csere |
||
46. sor: | 46. sor: | ||
{{orosz irodalom}} |
{{orosz irodalom}} |
||
[[Kategória:Orosz politikusok]] |
[[Kategória:Orosz politikusok]] |
||
[[Kategória:Orosz |
[[Kategória:Orosz írók]] |
||
[[en:Alexander Herzen]] |
[[en:Alexander Herzen]] |
A lap 2011. február 15., 22:20-kori változata
|
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
Alekszandr Ivanovics Herzen | |
Élete | |
Született | 1812. március 25. Moszkva, Orosz Birodalom |
Elhunyt | 1870. január 9. (57 évesen) Párizs, Franciaország |
Sírhely | Cimetière du Château |
Szülei | Ivan Yakovlev |
Házastársa | Natalya Zakharyina (1838. május 9. – ) |
Gyermekei |
|
Jellemző műfaj(ok) |
|
Alekszandr Ivanovics Herzen aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Alekszandr Ivanovics Herzen témájú médiaállományokat. |
Alekszandr Ivanovics Herzen (Moszkva, 1812. április 6. – Párizs, 1870. január 21.) az orosz forradalmi demokraták első nemzedékének tagja és az orosz szocializmusnak, a narodnyikságnak a megteremtője volt. A narodnyikok szerint Oroszország átugorhatja a kapitalizmust, az ősközösségből a modern szocializmusba juthat. Az 1870-es évek elején hatásukra elterjedt a népközéjárás. A mozgalmat a raznocsinyec (vegyes származású) értelmiség hordozta. Herzen Csernisevszkijjel és Ogarjovval megalapítja a Föld és szabadság nevű titkos forradalmi szervezetet, mely a hetvenes évek közepére radikalizálódott, majd kettészakadva részint terroristává lett (Népakarat) és az 1881-es cárgyilkosság után felbomlott, részint liberálissá vált (Fekete újrafelosztás). Utóbbi irányzat örökösei lettek az eszerek (szociálrevolucionyerek, radikális parasztpártiak) az 1917-es forradalomban.
Herzen apja arisztokrata, anyja egyszerű sorsú német lány volt. Származása – mint pl. Erasmusé – törvénytelen. Családnevét apja ragasztotta rá, hallván, ahogy a mama németül szólongatta: Mein Herz.
Herzen elítélte a hatalom minden formáját. Ifjan a dekabristákért rajongott és Schiller szabadságszeretete ejtette rabul. Legközelebbi barátja Ogarjov volt, akivel megesküdött, hogy a dekabrista szabadságharc folytatásának szentelik életüket. A moszkvai egyetemen tanult, ahol Schelling természetfilozófiai panteizmusát ötvözte Saint Simon utópizmusával. Úgy vélte, hogy a világszellem szükségszerűen halad a szabadság és az igazság felé. E tőről fakadó politizálása miatt letartóztatták és hat évre száműzték a vjatka-vlagyimiri kormányzóságba. Itt az államigazgatásban dolgozott, de a rendőrségre tett megjegyzése miatt újabb két évre száműzetésbe kényszerült Novgorodba. Megházasodván boldognak indult magánélete, 1838-ban ugyanis megszöktette unokahúgát. A száműzetése alatt megismert igazságtalan államigazgatás radikalizálta, s Hegel valamint Feuerbach hatására baloldali ifjúhegeliánussá vált. A dialektikát a forradalom algebrájának tekintette, a fejlődés az összeütköző eszmék szintéziséből adódik szerinte. A tudományos igazság a cselekvés filozófiájában (igazságért folytatott harcban) teljesedhet ki. Úgy látta, hogy nemzedékének csak ez adatott meg, mert I. Miklós uralma kizárta a cselekvés lehetőségét. Nemzedékének tehát az egyetlen választható megoldás a metafizikai politikai szemlélődés, vagyis az elvont gondolat síkja. 1842-ben visszament Moszkvába és csatlakozott a zapadnyikokhoz.
A fejlődést az orosz reformerek két irányban képzelték akkoriban: a zapadnyikok (nyugatosok) Európa felé, a szabadságjogok és a racionalizmus irányába. Velük szemben a szlavofilek az ortodox egyházban és az obscsinában (paraszti földközösség) hittek. Kettejük harcában a baloldali hegelianizmust népszerűsíti Herzen. Ezidőtt írja meg a Leveleket a természet tanulmányozásáról (1847) és a Ki a bűnös? c. naturalista társadalomkritikai regényét. 1847-ben politikai emigrációba megy Párizsba, ahol elfogadja a proudhonizmust, és az anarchista nézet szembefordítja a reformista liberális nyugatosokkal. Ekkor örökli meg apja nagy vagyonát és végleg csalódik Franciaországban. A társadalmi forradalom gyors győzelmét remélte az emigráció, de 1848 kiábrándította őket. Herzen szerint a retorika nyugati bajnokai túlságosan kötődnek a múlt értékeihez, ezért nem képesek lerombolni a fennálló rendet. Európa szerinte már nem progresszív, a nyugati intézmények halottak. A történelemben nincs racionalista elkerülhetetlenség. A véletlen és az emberi akarat együtt határozza meg a társadalom sorsát. (Levelek Franciaországból) Magánéleti gondok is társultak a világnézetiekhez: felesége megcsalta Herwegh radikális német költővel. Felesége halála 1852-ben mégis megviselte.
A népek tavaszának veresége után lélekben visszatért Oroszhonba. A múlt gazdagságának béklyóiban Európa képtelen megvalósítani a szocializmus eszméit. Az ifjú Oroszország azonban, melynek múltjában nincs megőrzésre érdemes, egy radikálisan új megoldást kínált Herzennek. A megoldás forrása a falusi földközösség. Ez lesz a jövő szocialista társadalmának alapja. Ezt fejti ki Mazzininek is. 1852-ben Londonba költözik és a következő évben lengyel emigránsokkal megalakítja a cenzúramentes szabad orosz nyomdát. 1855-ben a trónralépő II. Sándor cár bejelentette jobbágyfelszabadítási szándékát, és ezzel elindul otthon az olvadás. Erre alapozva Ogarjovval több kiadványt alapít, melyeket becsempésznek Oroszországba. (Sarkcsillag 1855-től, Oroszország hangja 1856, Kolokol/Harang 1857-től, mely végül hetilap lett.) Ezekben meg akarja győzni a kormányt és a közvéleményt, hogy a felszabadított jobbágyokat bőven lássák el földdel, a társadalmat pedig liberalizálják. Tompítja politikáját. Kevesebbet emlegeti a szocialista forradalmat, többet foglalkozik a sándori reformokkal. 1856-ban Julianosz Aposztata szavaival köszönti a cárt: „Győztél Galileai". A Kolokol ekkorra már az orosz közélet meghatározó tényezője lett, de mivel óvatosan lavírozott a reform és a forradalom között, támogatottsága csökkent. 1858-tól a mérsékelt liberális Turgenyev vakmerőségéért bírálja Herzent, aki 1859-től vitában áll a radikális Csernisevszkijjel is, a reformok sikerét féltve. Herzen a kormányban is csalódik: az 1861-es jobbágyfelszabadításban a parasztság elárulását látja.
Ezzel Herzen újra balra tolódik, felszólítja a diákokat a nép közé járásra, hogy terjesszék a szocializmust. A Kolokol Bakunyin ösztönzésére kiállt a lengyel felkelés (1863) mellett. Emiatt elveszti a reformerek támogatását, és a forradalmi demokraták közt sem nyeri vissza hitelét. 1865-ben Genfbe utazik, közel kerül a fiatal emigrációhoz. A Kolokol 1867-ben megszűnt. Sorozatos politikai kudarcok közt Herzen egyre többet foglalkozott emlékirataival. Irodalmi értékű életrajza (Biloje i dumi, 1861-67) a legnevezetesebb könyve, az orosz radikalizmus emlékműve. E laza elbeszélésfolyam az orosz próza egyik legnagyobb, a klasszikus orosz regényekhez mérhető értéke. Utolsó írásában bírálja Bakunyint, régi szövetségesét. "Nem kell-e túl nagy árat fizetni a forradalomért?" De a liberális reformerekkel sem ért egyet teljesen. Érdeklődése az 1864-ben alapított Karl Marx vezette I. Internacionálé felé fordult. Ingadozott a szocializmus és a liberalizmus közt. Mindkét irányzat Herzen örökösének vallja magát.
Forrás
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |