„Újplatonizmus” változatai közötti eltérés

Platonizmus
Platóni idealizmus Platóni realizmus középplatonizmus újplatonizmus Platóni ismeretelmélet Szókratikus módszer Szókratészi párbeszéd Formateória
Főbb személyek
Platón, Szókratész Alkibiadész, Prótagorasz Parmenidész, Plótinosz Porphüriosz, Proklosz, Plutarkhosz, Philón Macrobius, Iamblikhosz, Numeniosz, Ammóniosz Sz., Órigenész, Szt. Ágoston, Damaszkiosz, Scotus Erigena stb.
Platón műveiben tárgyalt főbb problémák
Platón dialógusai Naphasonlat Vonalhasonlat Barlanghasonlat Fogathasonlat „Harmadik ember”-érv Quis custodiet ipsos custodes?
Sablon:Platonizmus m v sz

A neoplatonizmus (kb. 250–550) a pogány ókor utolsó erőfeszítése arra, hogy egy olyan mindent magába foglaló filozófiai rendszert alkosson meg amely kielégíti az ember minden szellemi igényét: átfogó és logikailag koherens képet ad a világról és az ember benne elfoglalt helyéről.

A „neoplatonizmus” szó modern terminus, azok akikre ezt ma alkalmazzuk egyszerűen csak platonikusoknak nevezték magukat.

Tanításuk célja bölcseleti és vallásos újjászületés egy időben, ami legtisztábban Plótinosz műveiben jelentkezett. Az ő tana föltétlen idealizmus, ami szerint csakis az ideális világnak van igazi létezése. Mindennek központja az istenség, először mint legfőbb jó, másodszor mint szellem, mely önnönmagát mint ideális világot gondolja, harmadszor mint lélek, mely az értelem ideái szerint alakít egyedi tárgyakat az anyagban. Minden ami érzéki, a gonosztól ered, amitől nem ment meg más mint az extázis, melyben a világtól elszakadt Én az Istennel egynek tudja magát és meglátja az Istent. Az istenség látása a legfőbb cél, melynek elérésére tiszta élet, folytonos öntökéletesítés, valamint az ős-jónak benső tisztelete képesítik az embert.

A rendszer alapítójául Ammóniosz Szakkasz tekinthető (Kr. u. 175–250), kinek nyomdokain három bölcseleti iskola támadt:

• az alexandriai-római, ennek feje maga Ammonios, főbb hivei: Longinosz, az esztetikus, Órigenész, az egyházatya, Plótinosz és ennek tanítványa Porphyrios;
• a rajongó szirus, mestere Jamblichos, főbb tagjai Sopater, Eustathios, Julianus Apostata, Jambliczhos az ifjabb;
• az athéni, mely ismét visszatért Platón eredeti tanához, mestere Plutarkhosz, hivei Syrianos és Proklosz, Damascius (az athéni iskola utolsó mestere), s a tragikus véget ért Boethius.

A neoplatonizmus eszméinek utóvirágzása a 15. századi Itáliában kezdődött, kiváló embere Marsilius Ficinus volt. A reneszánsz műveltséggel terjedt el egész Európában a 16. században.

Ez a filozófiai tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!

Ez a szócikk részben vagy egészben a Pallas nagy lexikonából való, ezért szövege és/vagy tartalma elavult lehet. Segíts nekünk korszerű szócikké alakításában, majd távolítsd el ezt a sablont!

• Filozófiai kisenciklopédia Magyar Könyvklub, 1993 ISBN 9630936739
• R. T. Wallis, Az újplatonizmus (ford. Buzási G.), Budapest: Osiris, 2002 (benne a nemzetközi és hazai újplatonizmus-kutatás bibliográfiája)